4. Fejezet

Sziaaaasztok édeseim :)

Itt lenne a negyedik fejezet, bár "kicsit" késve...Nem szeretek időre dolgozni. :c
Remélem elnyeri a tetszéseteket. Picit vontatottra sikeredet, de  nem tudtam jobbat kihozni belőle, és a bétám is nyaralni van :D Kellemes tavaszi szünetet,
Köszönök mindent! <3
Bxx

Orromból lecsöppenve kúszott végig ajkaimon egy hatalmas vércsepp, arra kárhoztatva, hogy a nyakam vonalán lüktető artérián legördülve vesszen el felsőm pamut anyagába.
A két fegyver erős robbanáshoz hasonló hangja, még némán visszhangzott a meghűlt helyiségben, s képtelen voltam normális életfunkciót kicsikarni elernyedt testemből.
A szőke apró szorítást mérve remegő térdeimre kényszerített, hogy szemeibe nézzek.
Az égszínkék íriszek elfojtott gondolatok ezreitől terhesen kutatták tekintetemet, és ahogy szempárjaink összekapcsolódtak egy megkönnyebbült félmosoly terült el kiálló arccsontja között. Lágyan érintett meg, s megnyugtatás képen törölte le szétkenődött véremet orrom alól. A testem mindig így reagál a fokozott idegességre. Orrvérzés.
Óvatosan húzódott odébb, tenyerével, szinte búcsúzóul kisimítva eltévelyedett fürtjeimet íriszeim takarásából.
Leporolva felsőtestét lépett arrébb, ezzel feltüntetve előttem a látványt, amire senki sem áll készen. Soha.
George volt az. Féloldalasan feküdt a nedves padlón, szemei felakadtak, s a homlokában tátongó lyukból szivárgó sötét folyadék elnyílt ajaki közé csordogált. Az egyik biztonsági koszos talpával rúgta arrébb testét, hogy hófehér, vértől mocskos ábrázatát másik irányba helyezze kikerekedett szemeim elől. A változás nem volt üdítő, tekintettel a tarkójába fúródott golyótól, mely tisztán látható volt a szétnyílt húsa között.
Testem ezt a pillanatot választotta, hogy kiadja magából a reggelire fogyasztott csokis gabonapelyhet, egyenes a szöszke csilli villi csizmájára.
- Basszameg! – ugrott arrébb hirtelen felindulásból, viszont így vékony lábai összeakadtak a padlón elterülő holttesttel, s kicsit sem elegánsan érkezett a vértócsa közepére.
Könnyeim szüntelenül ömlöttek, remegtem, és az elhidegült végtagjaimba érkezett adrenalin löket egyre csak a menekülésre sarkallt. Összegömbölyödve próbáltam minél távolabb kúszni az egyre növekvő sötét orrfacsaró vértől, mely lassacskán terjedt a szőnyeg hajszálcsöveit kihasználva.
Elképedve bámultam Niallt, ahogy szitkozódva próbálja odébb lökdösni főnököm élettelen maradványát, és az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam, a fejembe visszhangzó hangocska volt.

Fuss, fuss, menekülj, amíg lehet!

Az ajtó oly hirtelen vágódott ki pontosan mellettem, hogy félő volt, arcomhoz csapódik a keményfa.
A sötét anyag takarásából tisztán láttam, hogy a túloldalon talajra zuhanó apró vakolatdarabkák törmelékét egy fekete bőrcsizma söpri arrébb az útból, melynek szárából kikandikált egy v75 késnek fekete markolata.
Az alak megfontoltan lépett be az irodába, s kecses vadmacskához illő mozdulatokkal mérte fel a terepet.
Menedékem mögül is kivehető volt alkarja, melyet milliónyi sötét tetoválás díszített, és hosszú ujjai gyűrűkkel kiegészítve. Vélhetően tisztának tartotta a helyiséget, mivel olyan ellenállal indult meg a botladozó szöszi felé, hogy félő volt, átgázol a vértócsán.
- Idióta balfasz retardált fogyatékos atyám, de utállak! – lökte Mr. Horant az egyik üvegablaknak, ezzel halványan megrepesztve a sötétített nyílászárót. Egész testével a kapálózó szőkéhez nyomult, kezével hátrahúzta fejét, és így fél oldalról tökéletesen végigmérhettem nyúlánk alakját.
Sötét csőfarmer, csípő tájt egy gépfegyverrel felszerelve, fekete ing, és a kihagyhatatlan tetoválások teste összes pontján szétszórva. Szexi borosta, hatalmas csoki barna szemek, és piercing alsó ajkának közepén. Igen, tipikus rosszfiú.
- Z..ayn..ezh..nem én nem kapok  - fulladozott Niall, reménytelenül próbálva lefeszegetni a szoros ujjakat, melyek elemelték a talajtól. A Luciferhez hasonló ördögfajzat arcán nyertes vigyor terült el, s kicsit sem megértően vágta ismételten a másik fejét az üvegbe, ezzel elérve, hogy végleg kirepedjen egy darab az ablakból.
 Megjött az én hősöm! Addig szorítsd a nyakát, amíg el nem kékül!
- Mr. Malik, kérem!  - avatkozott közbe azonnal az egyik öltönyös seggnyaló, majd óvatos mozdulatokkal próbálta elemelni a kétségbeesett fiúra kötélként szoruló kezeket – a kicsinyes veszekedés helyett inkább világítsunk rá a valós problémára.
Szinte altatóként duruzsolta e pár sort a kigyúrt pacák, és tisztán éreztem, hogy az én testem is kellemes nyugodtságba gyengül a feketéjéhez hasonlóan. –Kérem!
Niall pillanatok alatt felpattant a mocskos padlóról, s mit sem törődve nyakán elterülő kipirosodott bőrfelülettel porolta le rózsaszín ingjét.
- Megtudhatnám e hirtelen fellángolás okát Zaynie kedvesem? – dobta hátra nem létező fürtjeit, majd egy kecsesnek szánt mozdulattal libbent a pasi elé. – Nem találok kézzel fogható magyarázatot kifürkészhetetlen tetteid elkövetése miatt. A cselekedetek érzéseket vonnak maguk után, s az iméntivel mélységesen megsértettél cukorborsó!
- Bazd meg! – jött a rövid, de határozott válasz, majd a szöszke ismételten a kirepedt üveghez lett hajítva. – Louis határozottan elmondta, hogy ne nyírjunk ki senkit, ne gyújtsunk fel semmit, csak írassuk alá a kikúrt szerződést, és hozzuk a fiút. – kiabált magából kikelve. – Erre te fogod magad, és bezársz a kibaszott kocsiba, hogy miután feltörve a vadonatúj autóm ajtaját egy hullával kelljen szembenéznem, akinek mellesleg már rég ott kéne, hogy legyen a beleegyezése az érintetlen papírodon Horan!
Monológja végéhez érve, még a biztonság kedvéért a fiúhoz hajított egy széket, majd őrjöngve vágódott le a sarokban elfekvő kanapék egyikére. – Mi a faszomat csinálunk most? – suttogta kétségbeesetten.
- Ugyan édes ez a probléma könnyen orvosolható!
Niall ismételten leporolta rikító ingjét, majd célratörően sétált a földön elterülő holttest vérbefagyott arcához.
- Én, George Josef Stephan – próbálta felvenni az öreg karcos hanglejtését – ezennel Black Rose nevű meleg sztriptíz bárom Niall James Horan tulajdonává nyilvánítom. – halál komolyan beszélt az élettelen test nevében, és nem tudtam eldönteni, hogy legszívesebben sírnék, vagy nevetnék beteg humorán.
- Az komoly? Az egészet? George, te túl jószívű vagy velem, nem gondolod? – tért vissza ismét saját hangjához, és, mint aki még hosszú órákig képes lenne elbeszélgetni egy megboldogult öregemberrel helyezte magát kényelembe a mocskos padlón.
- Ugyan Niall – morogta férfiasan – te egy jó ember vagy, aki mellesleg gyönyörű. Sziporkázol. Egyszerűen nem bírok betelni veled. Az illatod, az arcod, a tested...
Nevetséges párbeszédét önmagával egy kés szakította félbe, mely egyenesen egykori fölöttesem vállba fúródott.
- Térj már a lényegre te egoista seggfej. – dünnyögte a kanapén elfekvő fekete, és kezében már a következő pengét forgatta. – Kidobom a taccsot, ha tovább fényezed magad egy döglött stricinek.
- Épp ismerkedtem – háborodott fel a szőke – ő legalább kedves velem, nem úgy, mint egyesek!
Szem forgatva húzott elő zsebéből egy kék tollat, majd drámain nyújtotta kezét az asztal felé. – Jeff kedves megtennéd? – rebegtette meg szempilláit az egyhelyben szobrozó biztonságira, aki valószínűleg egész máshol járt az elmúlt percekben, mivel egy bamba mivan telt tőle összesen. Zayn fújtatva emelkedett fel a kanapéról, s mint aki nem bírja tovább nézni a szerencsétlenkedést csörtetett a fószer elé.
Ajkain kellemes mosoly játszott, ahogy arrébb lökve az ügyetlen szöszit lépett a hulla elé. Fekete bőrdzsekijének zsebében kotorászva nézett szét a szűk helyiségben, egészen, míg sötétbarna szemei rám nem találtak. Pillantásunk összeakadt, és amíg neki vigyor terült el arcán, engem kirázott a hideg. Végignyalt alsóajkán, majd beharapva piercingjét kacsintott önvalómra. – Nem is olyan rossz – kuncogta visszafogottan – bár soha sem kételkedtem Lou ízlésében.
Elégedetten vicsorogva rántott elő egy üvegecskét kabátjából, majd feltépve tetejét, kezdte el locsolni vele a vérben úszó holttestet.
 A vér gyomorforgató szagán is átütött az alkohol tömény aromája, így még kétségeim sem voltak az ital mivoltáról.
- Ne már Zayn. Miért kell ezt minden egyes alkalommal eljátszani? Én is olyan lettem, bazdmeg tanulj már meg célozni! – sipítozott a szőke, de valószínűleg eléggé előrelátó volt, mert szó nélkül rohant a faasztalhoz a szerződést keresve.
Az ördögfajzat kuncogva hajolt a tetem felé, s még egy utolsó búcsúcsókot lehet a vérrel szennyezett ajkakra, mielőtt felemelte volna elernyedt tenyerét.
Niall készségesen nyújtotta a tollat és a makulátlan papírt elé, aki olyan professzionálisan hamisított aláírást egy halott kezével, mintha egész életében ezt játszotta volna. Bár nem voltak kétségeim mellette.
- Harry te jössz! – pattant fel hirtelen a szőke felém közeledve, mire rémülten próbáltam még jobban beleolvadni a bíborvörös falba.
- Naa, hidd el menni fog! George is milyen könnyen aláírta nem? Vagy neked is megcsinálja Zain?
Tekintetem a démonfajzatra tévedt, ki épp abban a pillanatban gyújtotta meg felcsavart cigijét a falnak dőlve. Arca mosolyba torzult, ezzel kivillantva hófehér fogait, s valami ismeretlen oknál fogva jobbnak gondoltam aláírni a papírt, mielőtt közelebb jött volna.
Remegő kezekkel nyúltam a laphoz, mire George karcos kézírásához meglepően hasonló aláírás volt kanyarítva. Igen, valószínűleg tényleg ezt játszotta egész életében.

                                            Harold Edward Styles

Mielőtt egy meggondolatlan mozdulattal lesatírozhattam volna elcsépelt kézjegyemet, Niall villámsebességgel rántotta el ujjaim közül a papírt.
- Nyertüüünk! – ujjongott unhatatlanul. – Zayn nyertünk!!
A fekete mélyet sóhajtva közeledett felénk, majd egy határozott mozdulattal maga felé rántotta szőkeséget.
- Remek. Most már mehetünk új kocsit venni nekem. –suttogta izgatóan szájába, mielőtt az ajtó irányába kezdte volna terelgetni.
- Várj! Nem rendültünk takarítást. Itt egy hulla és még ide is okádtak. Ez a város legjobb bárja, ne adjuk le ennyire a szintet.
Zayn keserűen elvigyorodva kapott elő egy gyufásdobozt farzsebéből, majd nagy nehezen engem is felrángatott a sarokból.
- Mióta rendelünk mi takarítást Horan? – nevetett fel ironikusan, meggyújtva a pálcikát. Szeméből elszántság és mérhetetlen szenvedély tükröződött, miközben az alkohol fedte holttestre dobta az égő gyufaszálat.
Az iroda balsarka hirtelen gyulladt ki, egy szempillantás alatt maga alá temetve George Stephan alakját, s milliónyi iratot az ősrégi íróasztalról. Csak álltam bénultan az egyre terjedő lángokat követve, és hagytam, hogy gondolataim egyfelé terelődjenek.
Meghalt. George meghalt.

Az izmos karok óvatosan emeltek a hatalmas autó hátsó ülésére. Ajkaim remegtek, s abban a pillanatban oly szorosan kapaszkodtam az oltalmat nyújtó végtagok biztonságába, menekülve a kegyetlen külvilág elől, mintha ezek a mocskos tenyerek percekkel ezelőtt még nem a személy életét oltották volna ki, kit hosszú évek alatt végleg szívembe fogadtam.
Könnyeimmel küzdve legeltettem tekintetemet a limuzin zárt utasterében. Letisztult ülés, kifinomult karfák, s középen egy kecses italtartó.
A biztonságiak most nem maradtak itt velem, mint a kora estei utamon George emberei, szóval kénytelen voltam saját magamat átölelni remegő karjaimmal az ajtó halk csapódását hallva. Nem mintha ők megtették volna helyettem, de a helyzet abszurdsága, miként két biztonsági őr terpeszkedik oldalaimon, kik mellesleg az imént lőttek agyon egy ártatlan öregembert, valószínűleg visszakényszerítették volna mardosó könnyeimet. Itt viszont nem volt kellemes opera, idióta monológot ismételgető fazon félmosollyal kiálló arccsontjain, sőt, itt még a jótékony félhomály is elkerülte a fekete limuzin utasterét.
Egyedül egy némán zokogó fiú időnként feltörő sikító légvételei szaggatták félbe az unhatatlan csendet, melyet a motor észrevehetetlenül halk berregése fűszerezett. Kellett vagy öt perc, hogy rájöjjek, én vagyok a fájdalmas hang forrása.


Ujjaimmal követtem egy hatalmas vízcseppet, mely magányosan gördült le a bepárásodott ablaküveg peremén, s tovaszállt a nedves úttestre. Tekintetem akaratlanul is megpihent csuklóm hófehér bőrén, melyet általában kendőkkel, vagy különböző karkötőkkel fedek, ma viszont mégis elég erősnek éreztem magam szembenézni hibáimmal.
A három kacskaringós vágásnyom körbeölelte a vékony területet, s tudtam, ha bárki karomra nézett volna, azonnal szembetűnt volna neki megrongált alcsuklóm.
Három heg, három emlék - amitől az életben nem fogok soha elszabadulni-, és három kézzelfogható bizonyíték halandóságomra.
Már szinte csak fehér forradások maradtak, az egykor szétnyílt karcolásokból, és ez az egyetlen indok arra, hogy hiszek az „idő mindenre gyógyír” mondásban.
A gondosan elfojtott emlékek előtörtek elmém jól elzárt zugából, s ismét beszökött tudatomba az érzés, hogy milyen is volt az első öngyilkossági kísérletem. A mérhetetlen mennyiségű könny, a véres olló a sarokban, és a halványan pislákoló csillagok, melyek szinte szemrehányóan néztek le rám az ablak túlsó oldaláról.
Ez a három seb, melynek létezéséről soha senki nem fog tudomást venni, mert a hozzájuk kapcsolódó kérdésekre, még nem állok készen választ adni.
Csüggedten nyúltam fekete atlétám aljához, és leszakítva egy hosszú csíkot, bágyadtan csavartam az elcsúfított területre.
Hazudsz magadnak, hogy a szőnyeg alá söpörd a problémákat. Ez vagyok én.
A térfélválasztó nyikorogva húzódott le, ezzel felfedve a két első ülést, melyen a szinte már megszokott két biztonsági terpeszkedett.
Az anyósülést elfoglaló fószer felém sem nézve nyújtott hátra egy palack vizet, melyről gondosan le volt tépkedve az árucikket igazoló címke. A folyadék, még üvegen keresztül sem volt teljesen átlátszó, az apró fehér szemcsék, még oldódtak az alján.
- Erre szerintem szükséged lesz – beszélt monoton hangon, s meg sem várva, hogy ellenkezhessek nyomta kezembe az üveget.
- Hová visznek? – nyöszörögtem halkan elmélyülten bámulva a flakont. – És meddig kell még utaznunk?
- Idd meg! – jött az egyszerű válasz. – Ne kelljen még egyszer mondanom.
A napszemüveges sofőr elégedetten nézte a visszapillantón keresztül, ahogy beletörődve emelem ajakimhoz a palackot. Rosszabb már úgyse lehet igaz?!
A víz kesernyés volt, talán túlságosan is hasonlított valami gyenge parti drog ízéhez a cucc, amit belekevertek. Mindenesetre meglepően erős volt, vagy szimplán a szervezetem nem volt hozzászokva az ilyen szerekhez.
A két pasi összenevetett, s már arra se méltattak, hogy felhúzzák az elválasztó falacskát, tekintettel egyre laposabb pislantásaimra, és összefüggéstelen mozdulataimra.
Zavarodottan estem hanyatt a kényelmesnek ígérkező üléssoron, remélve, hogy minél hamarabb alábbhagy a folyamatos forgás, mely fokozatosan vesz körül, elmosva látókörömből a milliónyi esőcseppet, és a két kopasz fejet.
Hányingerrel küszködve diagnosztizáltam le a problémám forrását, mely ez esetben valószínűleg egy olyasfajta nyugtató volt porba keverve, melyet az oroszlánoknak szoktak belőni egy három napos műtét előtt. Ha nem forgott volna velem megállás nélkül a világ, még az altatólövedéket is elkezdtem volna keresni testemen, minek végén egy színes pamacs van, és távolról sebzik meg vele az állatot. Tisztára, mint a Madagaszkár első részében.
A leragadó szemhéjaim ellen küzdve bámultam ki a nedves ablakon, próbálva értelmes hangfoszlányokat elkapni a halkan beszélgető biztonságiak elhadart mondatiból.

- Mr. Tomlinson ki fog nyírni, hogy ilyen állapotban szállítjuk elé...- motyogta rekedtesen a sofőr.
A fiú említésére akaratlanul is félmosoly terült el arccsontjaim között. Vajon az angyal is benne volt a balhéban? Csaliként lógatták elém, hogy eltereljék a figyelmemet erről az egész elrablós játékról? Vagy, még mindig a kiéhezett férfiak gyűrűjében vár rám?

- Nyugi Jeff, a két balfaszt fogja előszedni. Mi csak a biztonságiak vagyunk, akik nem tudnak semmiről igaz? – nevetett fel a termetesebb. – Mr. Horan és Mr. Malik. Rühellem mindkét buzeránst.

- Még mindig nem értem, hogy egy olyan nagyember, mint Tomlinson, hogy tud két ekkora segfejjel dolgozni. Én már rég beleőrültem volna a folytonos veszekedésbe...

- Ez nem a mi dolgunk. Itt van a fiú, él is virul, és aláírta a szerződést. Mi megkapjuk a zsét, és egy ideig visszavonulunk Sydneybe pókerezni. Louis Tomlinson boldog, mindenki boldog.

Kis híján felnyögtem. Mi? Louis Tomlinson? Ez valami vicc? Ők testvérek?
„Mr. Tomlinson ki fog nyírni....Louis Tomlinson boldog, mindenki boldog.”

- Megvette a város legjobb prostiját egy éjszaka alatt, és még ott se volt. Nem semmi a pasi, az biztos!

És abban a pillanatban tudatosult bennem a tény, miként az angyalarcú Mr. Tomlinson elképesztő mosollyal, és a kegyetlen pszichopata Louis egy, és ugyanaz a személy.
- Louis Tomlinson – suttogtam remegve magam elé, még egyszer utoljára, mielőtt végleg maga alá temetett a keserű sötétség.

Egy dologban biztos voltam. Ma éjjel meg fogok halni.