2. fejezet

A két öltönyös fószer kegyetlenül bámult ki a sötétített ablakon az elsuhanó tájat kémlelve, s mit sem törődve kényelmetlen ficánkolásommal összeszorított combjuk közé préselődve, zavartalanul ültek az apró ülésen.
- Ez már emberrablásnak számít- háborogtam keresztbe fonva karjaimat testem körül – Jogom van beszélni az ügyvédemmel! 
Mélyet sóhajtva, szinkronban fordultak felém két oldalról, s végre valahára az egyik lejjebb csúsztatta kényelmetlenül sötét napszemüvegét.
- Mr. Styles. George Stephan megbízást adott, hogy vigyük Önt a Black Rose klubba, ha akarja, ha nem. Kérem, ne ellenkezzen tovább. – darálta el ezt a betanult monológot az eddigi 4 perc 34 másodperces utunk során már századszorra.
- Mást nem tudsz mondani? – mordultam sértődötten a köpcös behemót felé, de mint aki meg se hallotta fordult az üveg felé, ismételten semmibe véve.
Zavartan böktem meg a másik tagot, de egy szemöldök összehúzáson a keretes fekete szemüveg fölött, semmi kézzelfogható választ nem kaptam.
- Te ugye néma vagy? - dőltem felé teljes felsőtestemmel, és zavartalanul kezdtem játszadozni fekete kabátja anyagával. – Elég gáz, hogy mindent a haverod mondd. Bár köztünk szólva picit unalmas a fazon. – bólogattam magamnak felmérve tűrőképességüket.
- Mr. Styles. George Stephan megbízást...-  jött a jól ismert szöveg a hátam mögül, de dühös intésem láttán a szinte azonnal abbamaradt.
- Miért nem dobott meg egy sms-el, ha olyan kurva gyorsan látni akar?! – toporzékoltam.
Lábaimat felrakva a szemben lévő üléssorra, dőltem hátra a két test között. – Ti meg lehetnétek egy kicsit nyitottabbak is. Ha már fizetnek a nyílt elrablásomért...

A kocsi akadály nélkül parkolt be az apró sikátorba, mely a klub hátsó bejáratához vezetett. A két pasi a motor leállását követően meglepően fürgén pattant ki a két ajtón keresztül, majd vigyázzállásban várták lassú kikecmergésemet a mostanra már üres ülések közül.
- Meghjöttünk  Monsieur! – húzta le az ablakot elől a vöröske, s egy szégyenlős intést is kaptam ajándékul. – Lhegyen szepp estéje!
Hagytam, hogy a két pasas közre fogva hurcoljon végig a poros utcán, s minél közelebb értünk a hátsó bejáratot jelző hatalmas fém ajtóhoz a zene egyre hangosabban dübörgött.
- I don’t know what your daddy will do giirl – énekeltem vigyorogva a felerősödő szöveget, s az egyenletes ritmusra kezdtem el vergődni közöttük.
A kisebbik férfi szemforgatva lépett a hideg ajtóhoz, s egy erőteljes mozdulattal elhúzta azt, ezzel felfedve az egyik hátsó eldugottabb folyosóját a hatalmas épületnek. Az élet csakugyan zajlott bent. Az oda vissza-rohangáló táncosoktól kezdve egyenruhás munkásokig, kik hatalmas füstfújó gépeket, és hangfalakat cipelve hagyták, hogy irányítsák őket, mindenki pörgött.
Még soha az életben nem közlekedtem a vészkijáraton, de mindig is tudtam létezéséről, mivel ezen az ajtón hordják be az árut, és elvileg az új táncosok is itt közlekednek.
Alig volt időm körbenézni a zsúfolt helyiségben, egy kar máris megragadott hátulról, s a két gorilla körül kirángatva egy erőteljes mozdulattal maga felé rántott.
George kopaszodó alakjára néztem le, ki rózsaszín öltönybe szivarral a kezében pöfékelt alkaromat szorongatva.
- Takarodj öltözni! – kiabálta túl az ordító zenét, és fejével a színpad irányába bökött – Mindjárt éjfél. Onnan tiéd a terep.
Felháborodva álltam ellen lökdösésének, s lerázva magamról karját fordultam vissza irányába.
- Szerda van. – magyaráztam artikuláltan, remélve, hogy megérti a magas hangerő ellenére is – Péntekenként táncolok!
Dühösen mutogatva tolt át a tömött termen egyenesen az öltözőm felé.
- Sztárvendég – magyarázta belökve a neonfényekkel kivilágított saját kis szentélyembe. – Mellesleg itt rendet kéne raknod. Te vagy a legrendetlenebb táncosunk – fújtatott.
- És a legszexibb is – kacsintottam rá kuncogva, miközben leküzdöttem magamról fekete csőfarmeremet boxerem kiséretében.
- Igen tudom...épp ezért kell táncolnod most. Kritikus egy férfi, azt meg kell hagyni- dörzsölgette gyöngyöző homlokát – kell egy jó levezetés. Szóval két perced van.
Sietősen hagyta el „szobámat”, majd egy erőteljes ajtóbecsapást követően végre teljesen magamra maradtam a hangszigetelt falak között.
Az egész alakos tükör csábosan mutatta meztelen alakomat, kivilágításával kiemelve a kényes testrészeket. Magas, nyúlánk alakom, s tisztán kivehető kockáim szinte könyörögtek az emberek pillantásáért, és valószínűleg pont ez volt az elsődleges oka, miként a péntek éjszakáimat London legelőkelőbb alvilági meleg bárjában tekereghettem a rudakon.
Ma esti választásom végül egy fekete kényelmetlenül szűk boxeren, és egy vörös kockás ingen állapodott meg, mely vagy három méterrel lehetett nagyobb méretemnél. Imádtam a kisfiús stílus után rátérni a vad, szexi rúdtáncra, így az elméretezett ing és az összekuszált göndör fürtök tökéletesen megadták a kezdőlökést. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb dollár akkor szokott a színpadon landolni, (vagy éppenséggel az alsómban) mikor vadállat módjára tépem le magamról a felsőt, s a gombok szanaszét repkednek a közönség köreiben.
- Színpadra Hazz! – nyitott be hatalmas lendülettel egy fekete sapkás pasi kihangosítókkal felszerelve. Pólóján ott díszelgett a klub logója, s jobbnak láttam sietni, minthogy ő is bemártson a környéken ólálkodó főnöknek. Már csak az kéne.
- Egy perc – vetettem oda félvállról és még egyszer belenéztem a tükörbe megcsodálva lehengerlő külsőmet. Showtime.
A kinti tömeg egyhangú ordibálása s, a különböző fények sokasága a szűk bíborvörös bársonnyal körülvett folyosón tompítva adta meg az egyenletes ritmust, mely beszűrődött a felhevült színpadról.
A jól ismert eufórikus állapot kezdte átvenni irányítását teljes lényem fölött. Az összes érzékszervem vigyázzállásban fogadta be a különböző erotikus impulzusokat, s automatikusan emeltem lehunyt szemeimet a tetőtér irányába. A zene izzította felforrósodó testemet, s minél közelebb értem a külvilágban tomboló tömeghez, szívverésem annál jobban gyorsult.
A hirtelen feltörő sikolyok, és a tapssal összefolyó harsány bekiabálások egyszerre hangosodtak fel, miközben a bemondó már vigyorogva küldte le elődömet az emeletes luxus színpadról.

”- És elérkeztünk az est fénypontjához drágáim!”

Adam rekedtes, mosolytól visszafogott hangja visszhangzott a fülledt falak között, azonnali várakozásteljes feszültséget vonva maga után. Az imádott zsivaj pillanatok alatt halk morajba fulladt, s tudtam, ha kitekintenék a hatalmas, szinte már unalmasan bíborvörös elválasztó függöny mögül, csak vágytól éhes, égő szempárok százaiba botlanék. Kanos férfiak. A legodaadóbb közönség. Még ennyi év után is hihetetlenül szórakoztatónak találom a tényt, hogy én vagyok itt a friss, fiatal husi, akit mindenki meg akar ízlelni. Szó szerint.

”- Az ártatlan kisfiú!”

A karcos hangról azonnal elterelte figyelmemet, a színpadról lebotorkáló kigyúrt szőkésbarna srác.
Tisztában voltam vele, hogy már jó ideje itt hajtja az igát éjszakánként, és halványan derengett az arca, ahogy összegörnyedve, izzadtan nyöszörgi nevemet a megváltó orgazmus küszöbén.
Semmi maradandó.
Automatikusan dőltem a meglepően hűvös falnak, s lágyan végig simítva inggel fedett felsőtestemen emeltem rá szemeimet. Soha nem volt szükségem arra, hogy leszólítsak valakit. A jobbnál jobb pasik úgy ugrottak minden mozdulatomra, mintha én lennék a brit királynő. Egy apró nyaksimítással, vagy túlfűtött pillantással egy pillanat alatt el is volt rendezve, hogy ma éjjel ki fog előttem térdepelni bármilyen pozícióban.
A magas szőke éhesen bámult rám öltözője felé topogva, s legkevésbé sem próbálta eltitkolni érdeklődését, mely lassan átszakította szűk fekete boxere anyagát. Talán másodjára is megéri. Sóhajtva próbáltam Adam elfolyó mondatai közül kivenni, hogy körülbelül meddig akar még fényezni a közönség előtt, eléggé felizgatva a már véleményem szerint tomboló tömeget.

” - Fenséges test...és uraim, még nem is látták a legfőbb büszkeségét..- ”

Beleegyezően intettem az attraktív félisten felé, ki lassan már csurgó nyállal legeltette homályos tekintetét azon a bizonyos büszkeségen. Egy pillanat alatt szelte át a folyosót, s olyan szenvedélyesen tapadt nyakam puha bőrére, hogy félő volt kiharap belőle egy darabot.
- Szia Harry – lehelte izgatottan fülembe, miközben lassacskán játszott ingem gombjaival – Nem hívtál.
Ajkait lágyan emelte enyém elé egy kósza csók reményében, viszont nem volt szerencséje. Ismét.
Kigyúrt vállaiba kapaszkodva oly keményen kényszerítettem térdre, hogy csontjai halk roppanása átütötte a kintről bekúszó tompa ritmus hangfüggönyét. A tény, hogy akárki is bemocskolja ajkaimat nyelvével, mérhetetlenül felbőszített. A csókszüzességem talán az egyetlen felfedezetlen értéke kicsapongó lelkemnek. Egyetlen, s örök. Ettől a kincstől soha nem szándékozom megválni.
- Két perced van, hogy még egyszer a szádban érezd az ondómat – sóhajtottam mélyet, alsómat ráncigálva. Tisztán halottam elégedett kiáltását, miként feltártam előtte félkemény péniszemet, s éreztem, hogy nedves ajkai szinte azonnal végigsimítják a lüktető szerszámom. Ijedten kaptam fürtjei közé, s még egyszer, utoljára felemeltem arcát, hogy eltompult, vágytól égő szemeibe nézhessek. Ez a mozdulat olyan természetes volt minden egyes kalandomnál, hogy mára már nem kellett különösebb erőfeszítés, hogy szó nélkül hagyjam. Bármennyire is próbálom leküzdeni, akaratlanul is él bennem a félelem és az undor, hogy egy teljesen idegen férfi szájába hatoljak. Fiatal lelkem,- bár ezernyi megmérettetésen is esett már túl, melyek porig égették a vágyakozásba vetett hitemet-, mélyen még mindig felszárnyal az álomképre, miként egy odaadó és szerető férfi mellett ébredjek hajnalonként.
Dühösen ráztam ki gondolataimat zakatoló elmémből, s kétségbeesetten nyomtam a szőke fejet ölemre.

 A kibaszott életben én Harry Styles vagyok. A rettenthetetlen, pasi faló Harry Styles, akinek tizenhárom éves kora óta nincsenek érzései.

Leküzdöttem a hirtelen elsöprő vágyat, miként most azonnal eltűnjek innen, s meg se álljak a szüleim szobájáig, hogy kettőjük közé fészkelődve hajtsam ismét álomra fejemet. Pont úgy, olyan békésen, mint régen.
- Tik-tak David, hamarosan lejár az időd- nyögtem kéjesen, s minden erőmmel próbáltam elveszni a gyönyör jól ismert homályában. Csak ne gondolkozz!
- Mark vagyok- jött az elégedetlen dörmögés combjaim közül, majd az ismétlődő bizsergés alhasamban, miközben leengedett torkán.


A közönség csakugyan tombolt. A millió fénysugártól elvakulva léptem ki a túlfűtött színpadra, s hagytam, hogy bekússzanak tudatomba, ha csak pár pillanatra is, az elégedett bekiabálások, és az elvarázsolt közönség vágyakozó sóhajai. A dübörgő ritmus tompán terítette be a hatalmas helyiséget, s akaratlanul is elmosolyodtam a kedvenc számom első akkordjait felismerve. Csípőmet ingatva hagytam, hogy érzékszerveim teljes mértékbe rákapcsolódjanak a pörgő ritmusra, és fejembe már a lépéseim menetét ismételtem. Elérhetetlen rosszfiú, akit soha nem kapsz meg. Egyáltalán nem volt olyan felfoghatatlanul nehéz ezt a szerepet felvenni a színpadon, mint amilyennek tizennégy évesen képzeltem, mikor életemben először besettenkedtem a város leghírhedtebb meleg sztriptíz bárjába hamis személyivel. Természetesen dolgomat megkönnyítette, hogy a való életemre is átragadt ez a kibaszott arrogáns természet az idő múlásával. Úgy nem nehéz elérhetetlennek lenned, ha mindenki a farkadra éhezik.
Szemeimet lehunyva hagytam, hogy testem önálló életre kelve ringatózzon a betanult mozdulatok mására, s minden érzékszervemmel belülre figyeltem. A közönség moraja, feltörő sikolyai elfolytak, a szemhéjamon átszűrődő neonfények tompábban világították a züllött férfiak tömkelegét, s minden hirtelen olyan lágy lett. Csak én és a zene.

” – Az utolsó szám szóljon elsősorban a ma esti elit úriemberünknek. Mr. Tomlinson, köszönjük, hogy ezt a csodálatos éjszakát páholyunkba töltötte. Reméljük sikerült fogára való fiúcskát találnia...Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy farkára valót?”

Adam kihangosított kacaja, miként egyedüliként nevetett saját poénján ismét kiszakított békés lelki világomból, s kényszeredetten nyitottam ki íriszeimet. A vibráló fények, s a hirtelen jött pörgés, mely az egész klubbot magával ragadta egy pillanatra megszédített, s komoly erőfeszítésre volt szükségem, hogy mozdulataim ugyan olyan magabiztosak maradjanak, mint lelki békém közepette.
Kitartóan kutattam szemeimmel a fel-fel villanó fények zárkájába szorulva a páholy után. Muszáj volt látnom, hogy melyik milliomos faszfej miatt kelet lemondanom a ma esti műszakomról. Kizárva az elmosódó testek összjátékát összpontosítottam az első sorra, hogy megtaláljam a vörös karfás fotelt, mely kezdetek óta díszítette a színpad nézőterét. Mozdulataim lelassultak, s tisztán éreztem, hogy szívem hirtelen megszűnik dobogni az elém táruló látványtól. Mit sem foglalkozva a dühös bekiabálásokkal álltam lebénulva, egyenesen a kopott fotelben ülő személyt figyelve, s képtelen voltam elhinni, hogy ez megtörténik. Elhinni, hogy ilyen létezik a valóságban. Ilyen felfoghatatlanul, embertelenül gyönyörű.

Akkor láttam életemben először Mr. Tomlinsont.